Otthonteremtési program

A gazdaság-újraindítási akcióterv kiemelkedő eleme az Otthontermési program. Szeretnénk lehetőséget adni a magyar családoknak, hogy saját tulajdonú otthonban várhassák, nevelhessék gyermekeiket, ezért 2021 január elsejétől elindult Magyarország legnagyobb otthonteremtési programja. Az 5 pontból álló program a következőket tartalmazza:

ÁFA csökkentés

Jó hír azoknak, akik idén szeretnének új lakást vásárolni vagy generálkivitelezővel építtetni: január elsejétől az új lakások áfa kulcsa a korábbi 27%-ról 5%-ra csökken!

Fontos kiemelni, hogy ez az intézkedés, ahogyan már 2016-ban is, valamennyi – a meghatározott hasznos alapterület korlát alatti – új lakást vásárló magánszemélyre vonatkozik. Bízunk benne, hogy az ingatlanpiacra is jó hatással lesz ez a bejelentés és így 2022 végéig, illetve az addig építési engedélyt kapott ingatlanokra egészen 2026 végéig alkalmazható lesz a kedvezményes kulcs.

Az 5%-os lakásáfa azokra a 150 négyzetméter alatti lakásokra és 300 négyzetméter alatti családi házakra érvényes, amelyekre 2022 végéig megtörténik az építési engedély megszerzése vagy az építés egyszerű bejelentése

ÁFA-mentesség

 

Azok a családok, akik 2021. január elsejét követően CSOK-kal vásárolnak vagy építtetnek új ingatlant, azoknak az 5%-os áfatartalmat sem kell megfizetniük, mert az állam átvállalja tőlük.

Egy nettó 50 millió forintért hirdetett ingatlan esetében így összesen 13,5 millió forintot takaríthatnak meg. Ebből az összegből akár plusz egy szobával tervezhetnek. Akiket ez a lehetőség közelebb visz álmaik otthonához, azok 2022-ig biztosan számolhatnak vele.

Ez annyit jelent, hogy egy korábbi, 27%-kal növelt bruttó árnak csak alig a négyötödét kell kifizetniük, ráadásul ez az 5 százalék biztosan náluk is landol, azon egyáltalán nem kell „osztozniuk” a beruházóval. Tehát szerencsés esetben egy nettó 50 milliós nettó vételár mellett 2,5 millió forinttal többet megspórolhatnak a gyermekes családok.

Illetékmentesség

 

2021. január elsejétől kifejezetten azoknak a gyermekes vagy gyermeket tervező családoknak szól, akik az új vagy használt lakásuk megvásárlásához CSOK-ot vesznek igénybe: az általuk vásárolt lakások illetékmentesek lesznek.

A 4%-os illetéket ki sem róják majd rájuk, hanem a CSOK igénylésével egy időben rögzítik, hogy az igénylők a visszterhes vagyonszerzési illeték megfizetése alól mentesülnek, és erről majd egy tájékoztatást is kapnak az adóhatóságtól.

Mind új, mind használt lakás vásárlása esetén, forgalmi értéktől függetlenül teljes illetékmentességet biztosít a lehetőség.

Otthonfelújítási támogatás

 

Ez a támogatás azoknak a családoknak szól, akik legalább egy gyermeket nevelnek vagy várnak, saját otthonnal rendelkeznek, és abban szeretnének a továbbiakban is élni, de szeretnék ezt az otthont korszerűsíteni, felújítani, csinosítani, még komfortosabbá, vagy akár energiatakarékosabbá tenni.

A támogatást igényelhetik házaspárok, élettársak és azok is, akik egyedül nevelik a gyermeküket, gyermekeiket.

Az otthonfelújítási támogatással a felújítási munkálatok költségeinek felét, maximum 3 millió forintot lehet elszámolni, de ennél kisebb összeg is kérhető. Anyagköltségre és munkadíjra egyaránt fordítható az összeg, fele-fele arányban.

A 2021. január 1-je után elindult felújításoknál lehet élni a támogatás lehetőségével. Feltétel a köztartozás-mentesség, illetve a legalább 1 éves, folyamatos társadalombiztosítási jogviszony. Ez lehet egy felsőoktatási jogviszony, vagy munkaviszony, amit maximum 30 napra szakítottak meg az elmúlt egy évben.

A megjelent kormányrendelet tételesen tartalmazza a támogatható építési tevékenységeket, de általánosan elmondható, hogy minden gyakoribb kültéri és beltéri munkálatra igényelhető, ami egy otthon felújításánál felmerülhet.

Az igényléshez ki kell tölteni egy igénylőlapot, mellékelni kell egy egyszerű formátumú vállalkozási szerződést, majd gyűjteni kell a felújítás során a számlákat. Az igénylési folyamat teljes egészében intézhető elektronikusan is. Az összegyűjtött számlákat a munka befejezését és a legutolsó számla kifizetését követően 60 napon belül kell benyújtani a Magyar Államkincstárhoz, akinek 30 napja van arra, hogy elbírálja a támogatást, majd 5 napon belül folyósítja a támogatási összeget.

A támogatás kifizetését követő 6 hónapon belül a kormányhivatal ellenőrizheti, hogy ténylegesen megvalósult-e a felújítás, amelyre a támogatást igénybe vették.

Alapvetően minden család egyszer veheti igénybe az otthonfelújítási támogatást. Ha eladják a lakást, nem kell visszafizetni a támogatást, és ha a lakás új tulajdonosa korábban még nem vette igénybe az otthonfelújítási támogatást, akkor ő is igényelheti ezt ugyanerre a lakásra.

Az otthonfelújítási támogatáshoz kapcsolódó, a felújítási költségek előfinanszírozását lehetővé tevő kedvezményes kamatozású otthonfelújítási kölcsön is elérhető!

További információ: https://csalad.hu/otthonteremtesi-program/gyik vagy a Magyar Államkincstár weboldalán: http://www.allamkincstar.gov.hu/hu/lakossagi-ugyfelek/otthonfelujitasi_tamogatas_altalanos_tajekoztato

Többgenerációs otthonteremtés

 

Gondoltunk azokra a fiatalokra is, akik különálló otthon helyett a szülőkkel közös fedél alatt, egymást támogatva, de mégis külön lakrészben képzelik jövőjüket, azaz a meglévő szülői, nagyszülői családi ház tetőterében alakítanak ki önálló lakást a fiatal családok.

Abban az esetben, ha egy fiatal pár a szülők, a nagyszülők vagy más hozzátartozó házának tetőterében szeretne kialakítani egy önálló, a szükséges felszereltséggel (közművesítettség, fűtés, saját konyha, fürdőszoba, külön bejárat, külső lépcső vagy lépcsőház) rendelkező lakrészt, akkor ehhez most érdemi támogatást kaphat, vagyis igényelhetik az új lakásra járó CSOK összeget és mellé – amennyiben legalább két gyermeket vállalnak vagy már nevelnek – a kamattámogatott kölcsönt 10 vagy 15 millió forintig.

Egy gyermek esetén 600 ezer forint, két gyermeknél 2,6 millió forint, három gyermeknél pedig 10 millió forint támogatás vehető igénybe.

A támogatás előre vállalt gyermekek esetén is igénybe vehető, és a feltételrendszer nem szab meg a gyermekek esetén életkori határt.

Önálló otthonnak kell létrejönni külön bejárattal.

Egy gyermek nevelése vagy vállalása esetén 40 négyzetméter, két gyermeknél 50, három vagy több gyermeknél 60 négyzetméter a minimális új lakótér.

Feltétel, hogy a földszinti és az emeleti lakásoknak más legyen a tulajdonosa.

A tetőtér beépítés nagy segítség a generációk egy fedél alatti, de mégis önálló lakótérben megvalósuló együttéléséhez.