Aki a közigazgatási pályának szenteli életét, azt örömmel és elégedettséggel tölti el, hogy látja, munkája befolyással van a magyar emberek életére. Legbüszkébb mégis természetesen a családomra vagyok. Férjemmel, akivel az egyetemi évek alatt ismerkedtünk meg, kezdettől fogva biztosak voltunk abban, hogy nagycsaládot szeretnénk. Most egy kiskamaszt, egy tízéves fiút és egy nyolcéves kislányt nevelünk. Ádámra, Tamásra és Katára rettentő büszke vagyok. Csodálatos gyermekek, akiktől rengeteg erőt, szeretetet kapok. A családi köteléket mindig is nagyon erős kapocsnak tartottam, ezt a mintát hoztam magammal a szülői házból is. Ma is alapvetőnek és elengedhetetlennek tartom, hogy tartalmas, minőségi időt tölthessünk el együtt férjemmel és a gyerekekkel, a zsúfolt hétköznapok ellenére jusson hely a közös programoknak, játéknak, beszélgetéseknek. Sokat segít, hogy hat évig otthon tudtam maradni a gyerekekkel, amikor kicsik voltak, ez egy olyan stabil alap, amire jól tudunk építeni. Ez a stabilitás a munkában is sokat segít, de nem szeretnék túl rózsaszín képet festeni. A mindennapokban mi is megküzdünk a munka-család egyensúly kialakításának nehézségeivel. Szerencsére csodálatos segítőim vannak, elsősorban a férjem személyében. Fontosnak tartjuk, hogy egészséges, a múltjukat, hagyományaikat ismerő, ugyanakkor a világra, az újdonságokra nyitott felnőtteket neveljünk a gyerekekből, akik abban a tudatban nőhetnek fel, hogy kellő céltudatossággal, sok munkával és némi szerencsével szinte bármi elérhető. Erőltetni viszont semmit sem szeretnénk, hagyjuk, hogy ők maguk találják meg azt a területet, amiben igazán örömüket lelik, hiszen a választás lehetősége fiatalként nekünk is megadatott. Szüleimhez és bátyámhoz hasonlóan én lehettem volna orvos, de másmilyen utat választottam. Akkori döntésemet pedig azóta sem bántam meg.