Szent István-napi ünnepi beszéd, Szabadka

Szent István-napi ünnepi beszéd, Szabadka

Főtisztelendő Püspök úr, Tisztelt Elnök úr, Tisztelt ünneplő Magyarok, Hölgyeim és Uraim!
Azzal a tisztelettel és testvéri szeretettel szívemben érkeztem ma Önökhöz, amit szegedi kislányként is éreztem, amikor kéthetente-havonta átjöttünk ide, a Vajdaságba. Akkor még nem értettem, miért érzem otthon magam a zentai Tisza-parton, a szabadkai piacon vagy a palicsi állatkertben, csak ámultam a relatív jólét, gazdagság, árubőség láttán. Hoztuk a trappistát és a kávét, vittük haza a farmert és az eurokrémet. Megszoktam és megszerettem az itt hallott ízes magyar beszédet, élveztem a vendégszeretetet, aminek a csúcsa egy kétnapos sátoros lakodalom volt Újvidéken.
Ma már tudom, hogy azért lehet otthon egy szegedi Zentán, egy debreceni Nagyváradon, egy mátészalkai Szatmárnémetiben, egy mosonmagyaróvári Dunaszerdahelyen, mert ugyanahhoz a nemzethez tartozunk, egy nyelvet beszélünk, közös a múltunk, a jelenünk és azt akarjuk, hogy a jövőnk is közös legyen.
S mikor kérdezzük meg, ha nem éppen ma Szent István ünnepén, hogy hogyan tehetjük megkérdőjelezhetetlenné ezt a nemzeti összetartozást.
Bennünk van: ezer év kereszténység, száz év elszakítottság és tíz évnyi egymásra találás.
Mögöttünk van ezerszer 365 nap, melyeken a kereszténységért küzdöttünk, s azért, hogy ne csak megtartsuk, de meg is tudjuk élni. Mögöttünk van százszor 365 nap, melynek mindegyikén szembesültünk a nemzetünket szabdaló országhatárok valóságával.
És mögöttünk van tízszer 365 nap, az az idő melyben a körülöttünk szüntelen alakuló világban újra egymásra találhattunk, s előre mozdíthattuk nemzetünk határok feletti újraegyesítését.
és ezer év elteltével is miénk a feladat, hogy megőrizzük keresztény kultúránkat.
Száz év elteltével is miénk a feladat, hogy megküzdjünk az elszakítottság tényével.
és tíz év elteltével is miénk a feladat, hogy megvédjük az újraegyesített nemzetet.
Az Alaptörvény elénk adja a legfontosabb teendőnket. Idézem:
„Magyarország az egységes magyar nemzet összetartozását szem előtt tartva felelősséget visel a határain kívül élő magyarok sorsáért, elősegíti közösségeik fennmaradását és fejlődését, támogatja magyarságuk megőrzésére irányuló törekvéseiket, egyéni és közösségi jogaik érvényesítését, közösségi önkormányzataik létrehozását, a szülőföldön való boldogulásukat, valamint előmozdítja együttműködésüket egymással és Magyarországgal.”
Micsoda különbség! Magyarország felelősséget visel a határainkon kívül élő magyarokért, nem pusztán felelősséget érez, mint ahogy az a korábbi alkotmányban szerepelt!
Visszaadtuk a magyar állampolgárságot a határainkon kívül rekedt nemzettársainknak.
A kormányzati támogatások jelentős része átlépi az országhatárokat. Nem csak büszkék vagyunk minden megszületett magyar gyermekre, hanem anyagilag is segítjük őket. A köldökzsinór program azt jelenti, hogy bárhol szülessen is egy magyar gyermek, a magyar állam minden évben kiegészíti a szülők félretett pénzét, így amikor felnőttként elindul a nagybetűs életben, ezt egy olyan kezdő tőke birtokában teheti, amit a családja és az anyaországa biztosított számára. Ez a köldökzsinór üzenet minden újszülött magyarnak: számon tartunk, s számítunk rád!
Magyar bölcsődéket, óvodákat, iskolákat, templomokat építünk, segítjük a helyi magyar vállalkozásokat.
Így teremtettük meg az elmúlt tíz évben a nemzetegyesítés szükséges feltételeit.
Tisztelt Honfitársaim!
Az előttük álló évtized feladata és lehetősége az, hogy a nemzeti összetartozást tegyük mindennapi, megkérdőjelezhetetlen valósággá. Hiszem, hogy a nemzet újraegyesítésének évtizedét a nemzeti büszkeség évtizede követi majd.
Azért kell dolgoznunk, hogy a határokon átnyúló nemzeti összetartozás vitathatatlan tény legyen Magyarországon és külföldön, kicsiknek és nagyoknak, kormánynak és ellenzéknek, Brüsszelnek és Washingtonnak, ma és száz, meg ezer év múlva is. Azért kell dolgoznunk, hogy a magyarok, bármely részén élnek is a világnak, büszkék lehessenek arra, hogy a magyar nemzethez tartoznak. S azért kell dolgoznunk, hogy ez tiszteletet váltson ki azokból is, akik nem tartoznak közénk. Tiszteletet, mert ez az összetartozás nem csak hősi történelmen, gazdag kultúrán, hanem a jelen teljesítményein is nyugszik.
Vajon miről szól majd a Szent István-napi beszéd száz év múlva, 2121 augusztusában? És mit mond majd a szónok ezer év múlva 3021-ben?
Ha lesznek még magyarok – és lesznek még magyarok! – ekkor még Budapesten, Szabadkán és a Délvidéken, akkor nem hagyhatják ki összetartozásunk legfontosabb eredőjét: államalapító Szent István királyunk örökségét.
Szent István újat, de tartóst és időtállót akart, ezért országát – a mi országunkat – arra építette, ami tartós, ami időtálló. Kereszténységre épített és magyarságra, jól átgondolt világi és egyházi szervezetre, európai és magyar kultúrára és kapcsolatokra, igazságos szigorra, méltányos rendre, Istenre, családra.
Az alig egy évszázaddal korábban szállást találó magyarság, István vezetésével, a nyugatabbra letelepedettek támogatásával, hazát épített Európa szívében. Egy emberöltő alatt megszületett az az ország és nemzet, amely 2021-ben is él, és nem adja fel az általa megküzdött helyet a Kárpát-medencében.
Mert mi is Szent István királyunk igazi öröksége? Az, hogy ma együtt lehetünk, és rá emlékezhetünk, itt, a Délvidéken, és sok ezer településen, sok millió magyar kérheti az Istent, hogy ha ezer évig megáldotta és megtartotta, még ezer évig áldja és tartsa meg a magyart.
Tapasztalatból tudjuk, és Önök ezt nálam jobban is tudják: a magyarságot nem adják olcsón, magyarnak lenni áldozatot is jelent. Mégis, mit mondjunk a gyermekeinknek, miért fogadják el az ezzel járó megpróbáltatásokat? Mondjuk azt, hogy a magyar nemzethez tartozás nem csupán a magasztos gondolatokban vagy az elérzékenyült történelmi visszatekintésekben van, hanem abban az alapvető igazságban, hogy magyarnak kell lennünk, mert együtt erősebbek vagyunk, együtt többre jutunk. Tartozunk ezzel elődeink emlékének, és tartozunk ezzel az utódainkban élő jövőnknek is.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Az anyaország gazdasági erősödése, a magyar emberek munkája, szorgalma lehetővé tette, hogy olyan célokra is komoly anyagi támogatást tudjunk nyújtani, mint a Szent Teréz székesegyház, a csodálatos szabadkai zsinagóga, az Újvidéki Egyetem Magyar Tannyelvű Tanítóképző Karának a felújítása, a Vackor Óvoda, a vajdasági gazdasági vállalkozások megerősítése. Azt tesszük tehát, amit tennünk kell: a hazát építjük, minden magyar számára, s nem csak Magyarországon.
Hiszem, hogy a nemzetegyesítés évtizedét követően most a nemzeti büszkeség évtizede következik. Egy olyan évtized küszöbén léptünk át, melyben nemzetek buknak majd el a mindennapi túlélésért vívott küzdelemben, de hiszem, hogy nekünk egy olyan évtized köszöntött be, melyben az anyaországi és határon túli magyar közösségek együtt erősödve, gyarapodva bizonyíthatják maguknak és a világnak, hogy méltó őrzői a szent istváni örökségnek. Az előttünk álló évtized harcait nem katonák vívják, hanem civilek, nem csak a földünket kell védenünk, hanem a lelkünket is, és az ellenség jobban álcázza magát, mint valaha. Ha azonban mi, magyarok megvédjük keresztény kultúránkat, megőrizzük szuverenitásunkat, megtartjuk családi közösségeinket, és merünk büszkék lenni nemzetünkre, sikerrel vívhatjuk meg a következő évtized háborúit.
Tisztelt Ünneplők!
Magyarország tudja, keserű tapasztalatok nyomán is, hogy milyen fontos a jó szomszédság, a kölcsönös tisztelet. Ez közös érdekünk. Érdekünk, hogy Szerbia a délvidéki magyarságnak biztonságos és kiszámítható, gyarapodó, erősödő otthona legyen.
Ennek egyik kulcsa Szerbia európai uniós tagsága, amelynek előnyei mindannyiunk, Magyarország, Szerbia és a vajdasági magyar közösség számára egyformán kézzelfoghatók lesznek. Mi már tudjuk, tapasztaljuk, hogy az uniós tagságnak bizony vannak árnyoldalai is, de egyértelmű az álláspontunk: Szerbia felvételével Európa természetes rendjének irányába tehetünk egy fontos lépést.
És akkor majd a határon sem kell órákat várakozni, ha meg akarjuk látogatni egymást.
Tudjuk: a magyar-szerb közös múlt évezrede viszontagságosan alakult. Megannyi történelmi tapasztalat, olykor keserűség, szívbe markoló fájdalom övezi az egymás mellett futó vagy éppen a közös utat. Bárhogy is: kell, hogy jobban megértsük egymást, mert szomszédok vagyunk, egyikünk sem tud úgy fát ültetni, hogy az a másik udvarára ne vessen árnyékot. Ebben a megértésben a délvidéki magyarok játsszák a főszerepet: tolmácsok és követek, és jelentős részben rajtuk, azaz Önökön múlik, hogy akkor is szóba állunk-e egymással, amikor a fák már termőre fordulnak, és megkínáljuk-e egymást a gyümölcsökből. Függetlenül attól, hogy mikor és hogyan valósul meg a felújítás, a Budapest-Belgrád vasút mindig Szabadkán át vezet majd.
Értékes történelmi tapasztalat, nekünk, magyaroknak, hogy bár parlamenti, regionális és helyi képviselete máshol is van a határon túli magyar közösségeinknek, de igazi kulturális autonómiával – a Magyar Nemzeti Tanács keretében – csak a vajdasági magyarok rendelkeznek. Szabadkára ma megint úgy figyel Budapest, mit tette ezt akkor, amikor a magyar szecesszió vidéki központja és az egyik legnagyobb, pezsgő kulturális életű város volt a Kárpát-medencében, és ugyanez igaz a Vajdaság egészére: ha rajtunk múlik, ezt a kezet nem engedjük el.
Nem a mi dolgunk azon elmélkedni, hogy mi magunk egyenként helyet kapunk-e a nemzeti emlékezet csarnokában, de az elmúlt és reményeink szerint az előttünk álló évtizedet a történelem minden bizonnyal bevési a mostani generációk emlékezetébe. Azt, hogy a globális félelemkeltés korában, mi, magyarok, a Délvidéken és az anyaországban, de a szerbek, a lengyelek, a közép-európaiak sem hagytuk fásulttá, beletörődötté, kiszolgáltatottá préselni magunkat, nem térdeltünk le, amikor nem kellett, de bajtársi kezet nyújtottunk, amikor kellett.
Az elmúlt években többen megtanulhatták, hogy velünk, magyarokkal Európában számolni kell, hogy nem adjuk fel, ami a miénk, hogy tudunk a saját utunkon járni, s ebben vannak szövetségeseink. Ehhez az erőt és a bölcsességet még mindig Szent István örökségéből merítjük. Ragaszkodjunk hát hozzá, mert ha ezt tesszük, akkor egymáshoz is ragaszkodunk. S ez a legtöbb, amit egymásért tehetünk. Ez az egymáshoz ragaszkodás, s annak gyümölcsei teszik majd a következő évtizedet a magyar büszkeség évtizedévé.
Délvidéki Magyarok! Nem csak ti számíthattok ránk, mi is számítunk rátok!
Békés és büszke Szent István napi ünneplést kívánok mindenkinek!