Hazánk a példa rá: megfordíthatók a negatív demográfiai trendek – Magyar Nemzet

Hazánk a példa rá: megfordíthatók a negatív demográfiai trendek – Magyar Nemzet

Képesek vagyunk belső erőforrásokra támaszkodva biztosítani a jövőnket – összegezte a családvédelmi akcióterv eddigi intézkedéseit és eredményeit a lapunknak adott interjúban Novák Katalin. A család- és ifjúságügyért felelős államtitkár, aki egyben a Fidesz alelnöke is, azt mondja, pártja a jövőben is elvi alapon fog együtt dolgozni az Európai Unióban a szövetségeseivel. Mint fogalmazott: ha a néppárttal, akkor a néppárttal, ha másokkal, akkor másokkal.

– Közel hatvanezren igényelték a babaváró támogatást. Kijelenthető, hogy ez a családvédelmi akcióterv slágerintézkedése?
– Talán nem szerénytelenség azt mondani, hogy a családvédelmi akcióterv a 2019-es év egyik legnagyobb hozadéka volt. Olyan lehetőségek nyíltak meg a magyar fiatalok előtt, amilyenekre nemcsak Magyarországon nem volt korábban példa, de nemzetközileg is ritkaság. Az egész családvédelmi akciótervre igaz, hogy sokan érdeklődnek iránta, július óta már százezer családnak tudtunk segíteni valamelyik támogatással. Tény, hogy a babaváró támogatás a legnépszerűbb, hiszen ez egy soha nem látott lehetőség: akik családalapítás előtt állnak, kaphatnak tízmillió forintot, és ezt az összeget bármire fordíthatják, ők rendelkeznek felette. Még ha a végén esetleg ennek egy részét vissza is kell fizetniük, akkor is megnő a mozgásterük, esélyt kapnak az önálló életkezdésre, a szülőktől való anyagi függetlenedésre. A babaváró támogatás terhet vesz le a fiatalok válláról, nem kell évekig takarékoskodniuk mielőtt megkezdenék közös életüket.

– A házasságkötések számának növekedéséből a születésszám jövőbeli emelkedésére is lehet következtetni?
– A családvédelmi támogatások elsődleges célja, hogy anyagilag is segítsünk a fiatal házasoknak, a gyermekes családoknak. Az egy hosszabb távú cél és természetesen öröm, ha mindez oda vezet, hogy több a szilárd család és megszületik minden vágyott gyermek. Mi nem bevándorlókkal szeretnénk orvosolni a demográfiai problémákat, hanem magyar gyerekekkel képzeljük el az ország jövőjét. Magyarországon reneszánszát éli a házasságkötés, újra divat lett a házasság. Az elmúlt évre ez különösen igaz, közel negyven éve nem házasodtak annyian, mint tavaly augusztusban. 2019 szeptemberéig többen kötöttek házasságot, mint 2018-ban egész évben. Akik most összeházasodnak, feltehetően igényelni fogják a babaváró támogatást is, mivel a friss házasok – a tapasztalatok szerint – élnek ezzel a lehetőséggel. Bízom abban, hogy az anyagi biztonság és az egymás melletti elköteleződés a gyermekvállalási kedvre is hatással lesz. Mi, magyarok családcentrikus emberek vagyunk, a fiatalok is családban képzelik el a jövőt, a magyar családtámogatások egyik célja pedig éppen az, hogy az édesanyáknak ne kelljen a család és a szakmai lehetőségek között választaniuk, mindkét területen kiteljesedhessenek, ha azt szeretnék.

– A házasság stabilabb kapcsolatokhoz vezet. Ez vajon azoknál is így lesz, akik kifejezetten a babaváró miatt kötöttek házasságot?
– Nem hiszem, hogy csak a babaváró támogatás miatt összeházasodna két ember, majd közös gyerekeket vállalnának. Sokkal inkább igaz, hogy megkönnyíti az egymás iránti elköteleződésről szóló döntést a tízmillió forintos anyagi segítség. Ötven éve nem volt annyira alacsony a válások száma, mint most; abban bízunk, ez így is marad, és azok a házasságok, amelyek most köttettek, hosszú távon is tartósak maradnak. Rá­adásul ahhoz, hogy a támogatást használni tudják a családok, öt éven belül meg kell érkeznie az első gyermeknek. A babaváró támogatás a felelősségteljes családalapítást segíti, hiszen sokan csak akkor mernek megházasodni, ha már adottak a biztos anyagi körülmények.

– Hazánkban magas a házasságkötések és alacsony a válások száma. Emellett a gyermekvállalás és az abortuszok terén is pozitívak a tendenciák. Van még ilyen ország Európában?
– Nincs. A házasságkötések számának növekedése különösen ritkaságszámba megy. Magyarország példa lehet arra, hogy a negatív demográfiai trendek megfordíthatók, és képesek vagyunk belső erőforrásokra támaszkodva biztosítani a jövőnket.

– A négy vagy több gyermekes anyák szja-mentessége drága intézkedésnek tűnik. Hány családot érint majd?
– Körülbelül negyvenezer édesanyát és családjukat. Ezek az édesanyák életük végéig mentesülnek a személyi jövedelemadó fizetése alól. Talán kevesen tudják, hogy a megszületett, de elhunyt gyermekek után is jár a kedvezmény. Ez a lehetőség tulajdonképpen egy elismerés. Tisztelet a gyermekvállalásért, a gyermeknevelésért, azokért az évekért, amíg az édesanyák otthon voltak a gyermekeikkel, s azokért, amikor a gyermeknevelés mellett még munkát is vállaltak. Édesanyának lenni, vezetni egy nagy család háztartását, ellátni a gyermekeket éppen olyan nagy munka, mint egy vállalatot irányítani. Reméljük, hogy azok a családok, amelyeket érint a támogatás, a korábbinál nagyobb anyagi mozgásteret kapnak. Orbán Viktor miniszterelnök úr pedig már azt is bejelentette, hogy megvizsgáljuk a háromgyermekes édesanyák szja-mentességének lehetőségét is.

– Nagy port kavart a még csak 22 éves Rácz Zsófia kinevezése. Miért kellett egy egyetemi hallgatót helyettes államtitkárrá megtenni?
– Illés Boglárka korábbi helyettes államtitkárt a Fidelitas elnökévé választották. Számomra az volt a kérdés, amikor az utódját kerestem, hogy ki az, aki a legjobban képviselhetné a magyar fiatalokat. Erre egy fiatalt tartok leginkább alkalmasnak, aki a maga 22 évével a mindennapokban is a fiatalok életét éli. Máskor, más világba született, mint az idősebb generációk tagjai. Van egy olyan megértése, látásmódja, ami csak egy fiatalnak lehet. Természetesen nem arról van szó, hogy minden 22 éves alkalmas lenne a feladatra, de Rácz Zsófiá­nak a korához képest nagy tapasztalata van ezen a területen, az ENSZ-ben is ő képviselte a magyar fiatalokat, méghozzá magas színvonalon. Évek óta figyelemmel kísérem a munkáját, és bízom benne. A diplomáját pedig meg fogja szerezni, a tanulmányait most levelezőn folytatja.

– Ha annak idején a Gyurcsány-kormány nevezett volna ki valakit diploma nélkül, önök is tiltakoztak volna.
– Miután mindaz, amit Gyurcsány Ferenc tett, hiteltelen volt, ezért egy ilyen döntésével kapcsolatban is bizalmatlan lettem volna. Amikor valaki nem alapozza meg a bizalmat, nincs miről beszélni. Bármi, amit ő mond és tesz, bizalmatlanságot kelt az emberekben, hiszen nem is érdemel mást a tettei alapján. Abban bízom, hogy mi az elmúlt tíz évben bebizonyítottuk a magyar embereknek, hogy érdemesek vagyunk a bizalmukra, és ezért kérhetjük a választóinktól, hogy amikor egy ilyen munkaszervezési kérdésről van szó, ismét bízzanak meg bennünk. Azért térünk el az eddigi gyakorlattól, mert hiszünk abban, hogy tényleg egy fiatalnak kell képviselnie a magyar fiatalokat a tárcán belül. Azt javaslom, a munkája alapján ítéljék majd meg Rácz Zsófia alkalmasságát. A kinevezéséhez szükséges módosítást technikai kérdésnek tekintem, hiszen itt arról van szó, hogy egy adott helyzet miatt újragondoltunk egy korábban általunk meghatározott, a kormány működését segítő szabályt. Szó sincs arról, hogy a jövőben bármilyen helyettes államtitkári pozíció a diploma megszerzése előtt betölthető lesz, csak a fiatalokért felelős területen tettünk kivételt. Sebastian Kurz 33 évesen lett úgy osztrák kancellár, hogy még nem szerezte meg a diplomáját, mégis kiválóan végzi a munkáját. Martin Schulz 64 éves német szociáldemokrata politikusnak, az Európai Parlament volt elnökének sem volt diplomája, sőt még érettségije sem, pedig neki lényegesen több ideje lett volna rá, hogy megszerezze.

– Eljöttek Magyarországra a néppárti bölcsek tanácsának tagjai? Mit lehet tudni a tárgyalásokról?
– Nem jártak hazánkban az úgynevezett bölcsek, nem vizsgálódott senki. Az első perctől mondtuk, hogy itt egy rohanós döntésről volt szó, azért függesztettük fel a néppárti tagságunkat, mert mi sem döntöttünk még arról, melyik politikai közösségben dolgozzunk. Az Európai Néppártnak (EPP) új vezetése lett, és egy új Európai Parlament állt föl. Szeretnénk látni, hogy a néppárt képes-e megmaradni a klasszikus kereszténydemokrata értékek mellett vagy véglegesen elhagyja azokat, és a bevándorláspárti irányba tolódik. Az előző ciklusban technikai koa­líciót kötött az EPP a baloldallal. A német nagykoalíció mintájára alakultak az európai politikai szövetségek is, ezért érdemi értékrendbeli kérdésekben balra tolódott a néppárt. Pedig eredetileg jobbközép pártcsalád vagyunk. El kell dönteni, hogy kikkel szövetkezik a néppárt annak érdekében, hogy megőrizze az egyre inkább csak látszólagos domináns szerepét az európai politikában. Ha minden fontos kérdésben csak asszisztálunk, az olyan, mintha mi itt, Magyarországon folyton azt csinálnánk, amit az ellenzék akar. ­Európában sajnos most ez a gyakorlat. Fel kell mérni, milyen az új politikai helyzet, kik képviselik a kereszténydemokrata, konzervatív értékeket a kontinensen, és hogyan képesek ezek az erők együttműködve Európát jobb irányba vinni. A Fidesz a magyar emberek többségének akaratát képviseli, nekünk ez és Magyarország a legfontosabb: kiállunk a nemzetek Európája és a keresztény kultúra mellett, és nem támogatjuk a bevándorlást. Szívesen együttműködünk azokkal, akik hasonlóan felelősségteljesen gondolkodnak az európai emberek jövőjéről. Ha ez a politikai közösség a néppárt, akkor a néppárton belül, ha viszont nem, akkor a néppárton kívül. A mostani időszak arról szól, hogy tisztázzuk a dolgokat, és megszülessen ez a döntés. Azért is mondtuk, hogy önként felfüggesztjük a tagságunkat, hogy ezt a döntést meghozhassuk.

– Van B tervük is arra az esetre, ha az EPP végleg hátat fordítana a klasszikus kereszténydemokrata értékeknek?
– A B tervünk az A tervvel azonos. Azokkal fogunk együttműködni, akik a valódi kereszténydemokrata, értékalapú politikát akarják folytatni Európában, és elutasítják a tömeges bevándorlást, valamint akik a családot a szélesebb közösséget meghatározó alapnak tartják, és a zsidó–keresztény gyökerű kultúránkat nem mellékkörülménynek tekintik. Olyan szövetségeseket keresünk, akik pont erre az örökségre büszkék, és szeretnének rá építeni, hiszen ezek az értékek teszik Európát Európává. Olyanokkal működnénk együtt, akik megértik, hogy mi a brexit üzenete, mi az olasz választások üzenete, akik látják, hogy mi zajlik Franciaországban és Németországban. Látni kell, hogy mi történik ma valójában a kontinensen, és meg kell haladni azt az opportunista, önző és elvtelen politikát, amelyben egyesek csak a saját pozíciójuk megőrzéséért küzdenek. Elvi alapon fogunk együtt dolgozni szövetségeseinkkel a jövőben is. Ha a néppárttal, akkor a néppárttal, ha másokkal, akkor másokkal.

– Kik lehetnek azok a mások?
– Ha az EPP végérvényesen maga mögött hagyja a jobbközép értékeket, a balliberálisok felé tolódik, akkor mi biztosan nem leszünk benne. Az pedig, hogy kik tartanak majd velünk, egy következő kérdés. Vannak róla elképzeléseink, de erről még korai beszélni. Ahogy a miniszterelnök úr is elmondta, több tárgyalás áll még előttünk. Szóba jöhet egy új politikai közösség létrehozása is.